OneMovie

Minden, ami film

Scorcese lélektani thrillere nem kérdezett, hanem csak beszippantott és nem eresztett az utolsó jelenetig. Előzetes után nagyon vártam a filmet és ilyenkor szoktam melléfogni sokszor, mert akaratlanul is beteszem a lécet, hogy mit várok el a filmtől, aztán reménykedek, hogy legalább alulról súrolja. Hát most elérte, sőt még egy picit fölé is emelkedett.

A történet ott kezdődik, hogy két rendőrbíró megérkezik egy szigeten található elmegyógyintézetbe, ami igen csak komor hangulatú. Egy eltűnt beteg után kell nyomozniuk, illetve kiderül, hogy a főszereplő Teddy Danielst (Leonardo DiCaprio) nem kizárólag a nyomozás sororja a szigetre. Sötétedik, a zuhogó eső kopog az ablakon, az intézet egyik depressziós hangulatú szobájában éjjeli lámpa fényénél vizsgálja az ügyről gyűjtött információkat. Ilyen és ehez hasonló képekkel erősíti Martin Scorcese a rendkívül hatásos összképet.

DiCaprio kifejezetten remekül játsza az erős jellemű, tapasztalt rendőrt, aki elég komoly lelki sebet hordoz. Mellékszerepek is kifogástalanok voltak egytől egyig. A film könnyedén vitt be a labirintusba, ami végig lekötötte a figyelmem, aztán lassú menetben jöttek a fordulatok, mintha dózisokat adagolnának.

Engem megnyert a film, főleg, hogy a stílust is szeretem, így nem fogok tudni 9 pontnál kevesebbet adni rá. Nem ez lesz Scorcese mester legnagyobb alkotása, biztosan lehetett volna még húzni rajta a nagyobb élményért, ami viszont már kockázatos is lehetne, mert nem könnyű eltalálni egy ilyen filmet, de kétségtelenül maradandó pszicho thriller kerekedett belőle.
A film adatlapja

A te pontszámod:1 pont2 pont3 pont4 pont5 pont6 pont7 pont8 pont9 pont10 pont szerintetek a film: 9.57 pont (7 db értékelés) Loading ... Loading ...

Categories: Kritika

Szólj hozzá!