OneMovie

Minden, ami film

Egy újabb játék-adaptáció van készülőben és ahogy a Kane & Lynch, első nekifutásra ez sem túl ígéretes.

Tavaly decemberben pattant ki az ötlet Wyck Godfrey producer fejéből, hogy a játék eredeti történetét filmesítik meg Len Wiseman rendezésében. Azóta azonban folyamatosan szabdalják a költségvetést, ennek folytán az írók -Chris Morgan és Billy Ray- már arra a szintre jutottak, hogy nem lesz (az eredetileg tervezett) nagy durranás, hiper látványos jelenetek, fordulatos story, hanem leegyszerűsítik és lerövidítik a történetet, kihagyják, vagy legalábbis olcsóbbra készítik a látványelemeket. Ezek után megfordulhat bennünk, hogy minek így filmet csinálni egyáltalán? Így lehetett ez Wiseman-nal is, aki valószínűleg a nagy visszaeséseknek köszönhetően inkább visszavonulna a felkínált rendezői széktől.

A történet egyébként arról szól, hogy egy egységnyi katona egy fiktív bolygót védelmez a támadó Locust Hordától. Négy hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy az is benne lesz a filmben, hogy hogyan érkeztek a Locustok a bolygóra, valamint a főbb karakterek részletesebb bemutatása is a tervek között volt, de így ezek kimaradnak majd.

Én személyesen nem játszottam a játékkal, így nem tudom, hogy milyen a story és hogy a kreált világ megérdemel-e egy filmet, de így ilyen “megszorításokkal” nem biztos hogy mindenképp meg kéne csinálni.

Categories: Hír

2 Hozzászólás eddig.

  1. ikal szerint:

    Én játszottam vele meg nagyjából ismerem a storyt és hát hatalmas potenciál van az egészben. Olyan főleg látványra épülő nagyprodukciót lehetne belőle csinálni, hogy füstölne Hoolywood… csak ismét nyomorékok kezelik a projectet. Bioshock körül szintén csak a töketlenkedés megy, a Halo filmet már rég eltemettük. Én most egyedül a Mass Effect-ben bízok, azt talán a Bioware nem hagyja pusztulni.

  2. You szerint:

    Jf3l sikerfclt fotf3k.Milyen re9g nem je1rtam arlaefre…volt egy pe1r juhe1sz kutye1s akcif3m arlaefre, azf3ta inke1bb a Budve1r fele dugom az orrom… Csak edgy tove1bb :)

Szólj hozzá!